Elmenni egymás mellett

Ülsz a hűvös élettelen buszon, a fehér pára méltán jellemzi lelked homályát. Miért nem mered végre megtenni, amire már régóta vágysz? Életed várakozással telik, közben elmegy melletted a boldogtalan szerelem. Nem az idő halad, te öregszel. Vénséges fejjel hiábavalóság a"hamegtettemvolna".

Mire vársz? Miért vársz?

A hajnali félhomályban vacogva, szédülten megyek az úton. Hónapok óta ismerős arca felvillan a messzeségből. Unalmas, monoton reggelem jobb sorsra fordul, végre egy kellemes szempár. - Mint sötét sejtelmes erdőben eltévedt vándor, aki halovány pilácsot lát felsejleni, elveszett érzése szertefoszlik a reménykeltő fényesség láttán.

Hónapok óta ismerem, legalábbis azt hiszem. De minél közelebb tudom magamhoz, annál távolabbivá válik. Összezavar az érzés: amit feltárt előttem azelőtt, most nem találom. Teljesen más. Melyik lénye a való? 

 

Lágy meleg cipó. Alig várod hogy nekiláthass. Szédülsz, füleidben dübörög a vér. Remegő kezeddel érinted óvatosan érinted meg, félve attól hogy éhség okozta délibáb. Fenséges illata felerősíti minden érzékedet. Nyáladzani kezdesz. Az illat a látvány arra sarkall, hogy ne halogasd. Nem baj hogy forró, -sőt! úgy jó!

Ajkaid között roppan szét éles ízes héja. Lassan  rágod, minden pillanatát kiélvezve. Az illat az íz együtt idegeiden végigszalad, agyadba viszi a harmóniát. Élvezettel forgatod nyelveddel, akarod, hogy minden ízlelőbimbód érezze, hogy minél tovább tartson ez a kéjes érzés. A forró pára szétoszlik testednek minden szegletén, még oda is eljut, ahová a manna morzsája sem.

Szemed bezárod, hogy az illatos mennyei cipó élvezete közbe ne érjen más inger, amitől veszíthetsz néhány élményt. Tudatodban halványan rajzolódik ki a jóllakás utáni érzés, amit a forró friss kenyér okoz gyarló emberi testednek. De most a lélek is éhes, ezt kell kielégíteni.

Hirtelen eszmélsz. A cipót bámulod magad előtt...Még várnod kell, hisz forró. Szenvedsz a vágytól, mindennél jobban akarod, ám józanságod,- mint erkölcs-csősz- megállásra int.

 

Józanságom megálljt parancsol, mit akarok? Fizikai fájdalmat? Csak azért mert vágyakozom? Hogy elveszítsem magam fölött a kontrollt? Hogy ne az legyek aki vagyok? Hogy az legyek akivé leszek ha felém nyújtott kezét megfogom?

NEM! Inkább becsukom a szemem, a fülem, és minden fajta érzékszervem, csak az maradjak, aki hiszem hogy vagyok. Ne változzam hozzá, hiszen Önmagam elvesztése halálom jelentené.

 

Éhezel. Várod, míg a forró illatos ropogós cipó kőkemény rágós hétköznapivá lesz. Beállsz a sorba, nem akarsz más lenni, mint a többi ember, hiszen a másság nehéz feladat. Eltérni gondot jelent, szenvedéssel jár. 

Látod, ahogy elérhetetlenné válik, mert engeded magad mellett elsuhanni azt a fájdalmas boldogságot, mely miatt gyötrődsz, hisz nem a Tiéd.

Választod helyette a kínzó üresség hasító tüskéit, a magányos semmittevést, a hétköznapi középszerűséget. Páncélt növesztesz csupasz véres húsod védelmére, senki ne lásson át érzéseiden, senki ne közelítse meg kiszolgáltatott lelkedet. 

Nagy Amélia 2012.

 

© 2017 Dharma Lélekközpont® (Három Majom Stúdió®*Mosolyiskola®*cheniNAerien®)- Holistic Center- Minden jog fenntartva.

Bemutatkozás

Free Joomla! templates by AgeThemes